Utolsó módosítás ideje: 2023.12.01.

Ha szeretnél e-bike-ot vásárolni – újonnan vagy használtan -, jó ha azzal is tisztában vagy, hogy milyen hibák merülhetnek fel.

E-bike szervizes tapasztalataim megosztására adtam a fejem, mert bár láthatóan több e-bike rohangál az utakon, de még mindig elég kevés szervizes véleményt találhatsz a neten. Az elmúlt két évben egész sok e-bike-ot szereltem, ezért úgy gondoltam, pótolom ezt a hiányt.

A piacon egyre több pedelec bringa talál gazdára. Ezek nagy része használtan kerül értékesítésre, de az állami támogatásnak köszönhetően az új bringák száma is meg fog ugrani a közeljövőben.

Az új kerékpárok javítását elsősorban a márkakereskedők és a forgalmazó üzletek végzik el. A nehezebb, bonyolultabb eseteket gyakran nem vállalják el, és úgy tapasztalom, hogy a használt, régebbi modellek javítását is kerülik, hiszen ezekkel már több probléma van, és szerelésük sok időbe telik.

Hozzám jellemzően a problémás esetek kerülnek, illetve azok a bringák, amelyeket tuningolni szeretnének. (Ez utóbbiról próbálom lebeszélni a tulajdonosokat, bővebben alább), s persze akadt olyan is, aki saját maga állt neki a szerelésnek, de sajnos nem sikerült.

E-bike szerviz tapasztalatok sorjában:

  1. A rendszer szoftverfrissítése
  2. Nem szoftveres hibák – időigényes, és sokszor cserével jár
  3. Akkumulátoros kalandok – nem túl örömtelik, mert költséges a csere
  4. A tuningolás okozta hibák – ha tuningolsz, tudd, hogy nincs garancia az alkatrészekre, viszont van ellenszere
  5. Felhasználói profil – applikációs csatlakozás

1) A rendszer szoftverfrissítése

A legegyszerűbb javítás a rendszerek szoftverfrissítése, amellyel a hibakódok okozta problémákat lehet orvosolni. Ezek többnyire a helytelen használatból, tárolásból, töltésből és csatlakozásokból adódnak. Sok esetben a régi programokban jelentkeznek hibák, amelyeket az új szoftver már kiküszöböl. Ezek a frissítések és hiba megállapítások sokáig eltartanak, mert bizonyos diagnosztikai procedúrát be kell tartani, hogy megfelelő eredménnyel záruljon a javítás.

Az egyik szervizelt kerékpáron gyárilag hibás program futott, ezért a kerékméretet nem lehetett pontosan beállítani. A probléma megoldásaként a  gyártó céggel közösen online kapcsolatban újratelepítettük a kerékpár komplett szoftver rendszerét. 

2) Nem szoftveres problémák

Ezeket csak komolyabb megbontással lehet orvosolni, ugyanis meg kell találni az eredendő hibát, amely zavart okoz a működésben.

Itt találkoztam már rosszul összeforrasztott csatlakozással, a motoron belül meglazult rögzítéssel és érintkezési hibákkal. Javítása számítógépes diagnosztikával kezdődik, ha engedi a rendszer. Amennyiben nincs rá lehetőség, akkor egységenként kell végig bogarászni a rendszert, amely borzasztó időigényes tud lenni. Sok esetben a teljes motort is ki kell szerelni hozzá.

Mechanikai hibáknál előfordul a kezelőszervek, kapcsolók, kijelzők meghibásodása is, amely többnyire csak cserével oldható meg.

3) Akkumulátor

Akkumulátoros kalandok is akadtak bőven. Ezek a legtöbb esetben nem túl örömteliek a tulajok számára, mert elég költséges egy csere. Az eddigi munkáim során az akkumulátor meghibásodását többnyire a beépített tuning készletek okozták.

Sokszor nincsenek tisztában a felhasználók azzal, hogy a kerékpárokban található energiaforrások nem egyszerű elemek, amelyeket cserélgetni lehet. Szoftveres programmal rendelkeznek, és hiba esetén használhatatlanná teszik az aksit

Kerülendő az utángyártott és felújított akkumulátorok beépítése is. Ezek okozhatnak szoftveres problémákat, illetve a rendszer le is tilthatja magát.

Ezzel kapcsolatos a következő sztori is. Egyes kijelzőkben, computerekben szintén található aksi, amelyet a kerékpár fő tápegysége tud feltölteni. Egy ilyen kijelzőben meghalt az akkumulátor, amelyet a tulaj kicserélt egy hasonló paraméterekkel rendelkezőre. A rendszer felismerte és jelezte, hogy nem gyári alkatrésszel szerelték, így folyamatos hibajelet adott. Megoldásként új kijelzőt kellett feltennem, mert külön belső alkatrészeket, akkumulátort nem lehetett az egységhez rendelni, csak kompletten.

4) Tuningolás okozta hibák

Ezek a legkellemetlenebbek. A hekkelés rendesen haza tudja vágni az aksit és a motort is. Az ebből származó hibákra nincs garancia és csak az adott fődarab cseréjével lehet orvosolni a keletkezett hibát.

A tuningolás ellenszere, ha erősebb S-pedelek kerékpárt vásárolunk, amely már magasabb sebességhatárig tud rásegíteni.

Ezek az S-pedelek bringák valóban drágábbak. Ám, ha a tuning tönkreteszi a motort, vagy az aksit, akkor javítással és alkatrésszel együtt már többe fog kerülni a hagyományos pedelec e-bike, mintha egy S változatot vettél volna. Természetesen erre mindenki csak utólag jön rá.

Általánosságban elmondhatom, hogy a legtöbb probléma, amely nem szoftveresen oldható meg, a használt és olcsóbb kerékpároknál merül fel. Új kerékpároknál jellemzően csak szoftveres hibák jelentkeznek, illetve tuningolásból adódnak. Gyártásból eredő problémák természetesen mindkét esetben előfordulhatnak. 

5) Felhasználói profil

A legújabb elektromos kerékpároknál már nem minden esetben van kijelző, hanem telefonos applikációval lehet felcsatlakozni a bringára. Egyébként erre kijelzős modell esetén is van lehetőség.
Az új rendszerek nyomkövető egységgel is rendelkezhetnek, amellyel meg tudod nézni, hogy hol hagytad a bringádat. Ez a plusz egység akár le is tudja tiltani a kerékpár működését. Ha nincs meg az eredeti hozzáférés, sajnos nem igazán van megoldás a belépésre.  A gyártó cég is csak a vásárlást és a kerékpár adatait igazoló dokumentumok bemutatása után tud információt adni.

Ilyen rendszerű bringa vásárláskor kérd meg az eladót, hogy csatlakozzon le a rendszerről. Hozd létre a saját profilodat és jelentkezz be a kerékpárra! Ezután ismét ellenőrizd, hogy minden rendben működik rajta. Ezzel elkerülheted a fenti problémát.

Tanácsaim:

1) Ha nincs elegendő tőkéd elektromos kerékpárra és olcsóbb, használtat veszel, akkor számolj vele, hogy sokba fog kerülni a javítás és utólag fizeted meg az árát.

2) Új kerékpár esetén mérd fel, hogy mire van szükséged. Ha erősebb, gyorsabb bringát szeretnél, akkor mélyen a zsebedbe kell nyúlnod és egy jó S-pedeleket válassz inkább, mint tuningolj.

3) Javaslom, hogy teszteld a bringákat, hogy a legmegfelelőbbet tudd kiválasztani.

4) Használt kerékpár esetén mindenképpen próbáld ki és ellenőriztesd le szervizzel is!

Jó ha tudod: 

Jó e-bike-ot 500 ezer forint alatt nem kapsz, ami igazán jó, már 1 millió forint felett van. Egy középkategóriás pedelec bringa ára 1-1,5 millió között mozog. Felső határ nincs.

Az olcsó, használt 100.000 Ft alatti kerékpároknál sokszor nem éri meg akkumulátort cserélni, mert többe kerül, mint maga a kerékpár. Használt kerékpároknál gyakran nincs alkatrész utánpótlás, vagy egyszerűen olcsó távol-keleti eldobható motorral van felszerelve. Bár itt is volt egy jó kis sztori: a tulajdonos ugyanis írt a motorgyártó tajvani cégnek, akik küldtek is egy másik motort a bringához. Ez mondjuk a fehér holló esete, amire alapozni sosem szabad.

Az e-bike javítása magasabb költségekkel jár és sok esetben tovább is tart, mint egy hagyományos bringa teljes szervizelése. 

Remélem, hogy e-bike szervizes tapasztalataimmal hozzájárulhatok ahhoz, hogy több infód legyen vásárlás előtt.

További e-bike-os anyagokat találsz itt:

Hogyan találd meg a neked való e-bike-ot?

Miben különbözik a pedelec e-bike szervizelése a hagyományos bringáétól?

E-bike tuning szépségei

E-bike otthoni karbantartása

E-bike szerviz árak

Nézd meg ingyenes anyagainkat is!

ITT tudod letölteni 

Mentsd le a gépedre, hogy amikor szükséged van rá, kéznél legyen!

You have Successfully Subscribed!