Ha te sem tekersz télen, mutatok néhány tippet, hogyan pihentesd a kerékpárt, hogy tavasszal elég legyen csak rápattannod.

Elérkezett a bringás szezon vége. Ugyanúgy, mint mikor gond van a kerékpárral, a bringa téli karbantartása is megér jónéhány gondolatot. Először is megmutatom, hogy milyen munkákat kell elvégezni rajta, majd a tárolásával kapcsolatosan is adok néhány tippet.

Tisztítás – ez legyen az első lépés

Mielőtt a bringád téli álomra hajtaná fejét, figyelj arra, hogy ezt tisztán tegye, és ne sarasan. A kerékpár takarítására létezik speciális bringamosó vegyszer, egyébként pedig egy sima mosogatószeres víz is tökéletesen megteszi. Semmiképpen ne legyen vizes, nedves, mert csak be fog rozsdásodni, továbbá legyen üzemképes is, mert ellenkező esetben tavasszal csak a bosszúság lesz.

Téli álom előtt egy rövid karbantartás természetesen elkél. S ha év közben nem, akkor most itt a lehetőség, hogy megcsináltasd rajta a teljes generált is.

Szervizelési feladatok a bringa téli karbantartása során

Itt olyan szervizmunkákat fogok felsorolni, aminek egy részét te magad is meg tudod csinálni. Ez annak lesz a függvénye, mennyire vagy műszaki beállítottságú, illetve mennyi tapasztalatod van.

Általános szervizelési feladatok

  • Lánc és fogaskoszorú tisztítása és kenése. Erről is írtam már egy cikket, olvasd el, hogy megtudj róla többet.
  • A csapágyak kitakarítása, bezsírzása, esetleg cseréjük.
  • A rozsdás bowdenek cseréje.
  • Fékpofák ellenőrzése, és ha nagyon kopottak, akkor azokat is jobb újra cserélni.
  • Gumik állapotának felmérése, guminyomás ellenőrzése.

Ezek egy része olyan kerékpár szervizelési munkák, amelyeket te magad is meg tudsz csinálni, de biztos vagyok benne, hogy a többségéhez keresned kell egy jó kerékpárszervizt.

bikepatika-gyorsasag-kenyelem


Hidraulikus fékkel rendelkezők és teleszkópos bringatulajdonosoknak plusz feladat

Télen illetve hosszabb pihenő esetén havonta egyszer-kétszer érdemes meghúzogatni ezeket a kerékpárokon a fékkarokat, és megnyomkodni a teleszkópokat.

Erre azért van szükség, hogy a tömítőgyűrűk kenést kapjanak, és ne tapadjanak le. Ha télen kiszáradnak és letapadnak, akkor az első alkalommal átszakadnak, és átengedik az olajat, így nem fog működni a rendszer. Fékeknél elmegy a fékhatás, teleszkópoknál a csillapítás. Ezt mindenképpen tartsd észben!

Ha ilyen bringád van, akkor a bringa téli karbantartása egy kicsit macerásabb lesz, de csak azért, mert észben kell tartani. Javaslom, hogy írd be a naptáradba, vagy a telefonodba, így nem fogod elfelejteni.

A tárolás módja – ez is a kerékpár téli karbantartás része

Hogyan altasd a biciklit télen?

Ha van rá lehetőséged, ne a kerekén álljon a bringád egész télen, ha mégis, akkor érdemes havonta rápillantani, hogy nem engedett esetleg le. Lapos gumikon állva ugyanis tönkremegy a külső, és tavasszal rögtön cserélheted is.

Javaslom, hogy valamilyen függeszthető fali tárolón tartsd. Ezek lehetnek a keréknél függeszthető, vagy váznál felakasztható változatok.

bringa téli karbantartása

Ha valami különlegesre vágysz vagy különleges bringád van, amit ki szeretnél hangsúlyozni, akkor ajánlom figyelmedbe a SVIK Design trófea bringatartóját, amely a szoba dísze lesz! Ezek a funkcionális műalkotások Szadlacsek Viktor keze munkáját dicsérik.

Összefoglalásként

érdemesnek tartom megjegyezni, hogy a bringa téli karbantartása is olyan, mint a gyereknevelés. Ha foglalkozol vele, nem lesz gondod vele később. Tehát ez esetben tavasszal, amikor újra használni akarod a kerékpárod. Ha ezeket betartod, akkor csak le kell akasztani a bringát, a keréknyomást ellenőrizni, esetleg pumpálni és indulhat is a ride!

Ha hasznosnak tartottad a cikket, oszd meg mással is, és olvass tovább a témában:

Bringajavítással kapcsolatos további infókat itt találsz.

Ezek a cikkek érdekelhetnek még:

Kerékpárlánc szervizelésről itt tudsz bővebben olvasni

Ha műszaki beállítottságú vagy, ezeket otthon is meg tudod csinálni a bicikliden

Kerékpár szervizelés csak szakemberrel

Tényleg mindent tudsz a bringádról?

Szeretsz bringázni, és tavasztól őszig sokat is használod a kerékpárod? Ha időnként úgy érzed, hogy rád férne egy kis továbbképzés kerékpár tárgyból, add meg neved és email címedet. Nem túl gyakori hírlevelemben küldök majd néhány tippet és ötletet, amivel jobban képben leszel.
IRATKOZZ FEL HÍRLEVELEMRE MOST!

Elolvastam és elfogadom

Sikeresen feliratkoztál hírlevelemre.