Utolsó módosítás ideje: 2024.10.14.
Ez a cikk most főleg azoknak szól, akiknek kisgyerekük van, és úgy látják, elérkezett az idő arra, hogy szép lassan megtanuljon gyermekük kerékpározni.
Biztos benned is felmerült már a kérdés, hogy mikor érdemes a gyerekek alá bringát tenni, és hogyan tanítsd meg őket, hogy az számukra is élvezetet jelentsen. Bizony nem mindegy, hogy mikor tanul bringázni a gyerek, ezért írok arról, hogyan kezdj neki, mit ne tegyél semmi esetre sem, a végén pedig adok néhány tippet is.
Alapvetően mindenki futóbringán, vagy műanyag motoron kezdi a bringás pályafutását, a játszóterek, parkok tele vannak száguldozó gyerkőcökkel. Ezt követi aztán a 12”-os gyerekbringa támasztó kerekekkel vagy futóbringa után anélkül. Utána pedig mindig a soron következő méret, testmagasságnak megfelelően. Eleinte sok-sok futkározással és lelkesítéssel jár, de mindenképpen megéri a befektetett munka, mert hamarosan – igaz, hogy nem nagy tempóban, de – a család már együtt mehet bringázni.
Bringázni tanul a gyerek – hogyan tudsz segíteni?
Sok-sok türelemmel! A legfontosabb, hogy a gyerkőcnek legyen kedve hozzá, és megszeresse a bringázást. A kitámasztó kerekek elhagyását nem kell erőltetni. Még nem találkoztam olyannal, aki felnőtt korában is segédkerékkel tekerne.
Az egyik gyerekemnél sajnos – utólag megállapítva idő előtt – próbáltam leszedni a segédkerekeket, mert láttam, hogy már anélkül is simán teker, de ő nem szeretett volna megválni tőlük, valószínű, hogy a sikerélményt tovább szerette volna élvezni.
Elhamarkodott döntésem azt eredményezte, hogy hónapokig rá se nézett a bringára, én közben persze lestem, hogy mikor ugrik rá újra a témára, majd egyszer csak ő kérte, hogy szereljem le, és segítsek neki. Miután levettem a segédkerekeket, ráült a bicóra, és megígértette velem, hogy segítek elindulni, és futok majd mellette. Ez után úgy beletaposott a pedálba, hogy utol se értem. Szóval tényleg megéri kivárni azt az időt, amikor már a gyermeked is teljes biztonságban érzi magát.
Ha a lurkód megszereti a bringázást, és kap elég biztatást is, akkor simán megy. Nyilván lesznek bukások, mert járni se tanult meg esés nélkül, de biztatni kell és engedni, hogy tekerjen, próbáljon ki mindent a kerékpárral. Akadnak olyan gyerekek is, akik könnyebben elesnek, de ők is kellő türelemmel megtanulnak kerékpározni, mindenkit csak bátorítani tudok.
Ha bringázni tanul a gyerek, mi az, amit ne tegyél?
Az első javaslatom, hogy mindenképpen kerüld a kerékpárhoz erősített seprűnyeleket és rudakat! Amíg kitámasztó kerekekkel megy, addig úgysem kell, amikor elkezd két keréken tanulni, akkor csak egy-két lépést kell kísérni, és meg fogja találni az egyensúlyát.
Második jó tanács, amivel lehet, hogy a mai világban sokan nem fognak velem egyet érteni: hagyd esni! Ne akard megmenteni ettől; ha a gyerek bringázni tanul, ez hozzá tartozik. A gyerekek még ösztönösen jól esnek. Ha megfosztod ettől, akkor majd nagyobb korában fogja összetörni magát, mert nem tanulta meg, hogyan kell esni.
Na aggasd tele protektorokkal! Elég a sisak és esetleg a kesztyű. Ez nem egy életveszélyes sport, a kisebb horzsolások egy-egy kaland emlékei lesznek majd.
Ne vontasd! Neki nem egy nagy élmény, neked meg csak teher. Inkább te alkalmazkodj hozzá, és annyit tekerjetek, amennyit a gyereked bír. Döntsd el, hogy a saját kedved miatt bringázol, és csak viszed magaddal, vagy miatta? Ha magad miatt, akkor menj el egyedül, vagy légy tisztában azzal, hogy ez neki csak egy kis kirándulás, vagy kedvcsináló ahhoz, ha majd bringázni tanul.
Javaslat:
Miután megtanult bringázni gyermeked, 7-8 éves korában triatlon vagy kerékpáros edzéseken megtanulhatja a helyes tekerést, elindulást, megállást és váltást. Sokan nem tudják ezeket a dolgokat helyesen csinálni, de ettől még nagyon szeretnek tekerni. Ha lehetőség van rá, és a gyermeked is szeretné, akkor egy olyan bringás táborba küldd a csemetédet, amit szakedző tart, hogy ne csak szeresse a tekerést, hanem csinálja jól is.
Jó közös bringázást!
Bízom benne, hogy tudtam hasznos tippet adni, mit és hogyan csinálj, vagy éppenséggel ne csinálj, ha bringázni tanul a gyerkőc.
Kerékpár vásárlás tippek , ha még nincs bringája a gyerkőcnek, ajánlom, hogy olvasd el.
Kerékpár lámpa kisokos – kötelező felszerelésként, jó ha rendelkezel a megfelelő információval.
Egy esés – egy sisak , saját sztori, érdemes elolvasni, hogy miért és mikor kell cserélni a kerékpáros sisakot.