Utolsó módosítás ideje: 2023.08.30.

Évek óta látom, hogy azért módjával, de egyre több e-bike-os tekereg országszerte, így szinte sejtettem, hogy nem fogom elkerülni azt, hogy megtanuljam a rendszer szervizelését, úgyhogy ebbe is belevágtam egy tanfolyam keretein belül, és Bosch e-bike szerviz lett a bikepATIka.

Az előadás abszolút színvonalas és jó hangulatú volt.

A bemutatóteremben megismerkedhettem a legújabb pedelec és s-pedelec kerékpárokkal. Erről is írtam, mert a közvetlen környezetem se nagyon tudta, hogy mit is jelent ez pontosan, ide kattintva tudsz olvasni a pedelec-ről és az e-bike-ról. Itt az egyszerű városi és a komolyabb összteleszkópos mountik közül is válogathat az ide betérő vásárló. Szóval, mi szem-szájnak ingere, az Ebike shopot ITT találjátok, ha elektromos bringára fáj a fogatok.

A képzésen bemutatták a jelenleg futó Bosch motorokat és a hozzájuk tartozó kezelőfelületeket. Az előadást Szatzger Ákos és Szűcs Ákos tartották, akik kimerítően ismertették a részegységek működését és azok pontos beállítását. Nem csak a rendszer felépítéséről és annak behangolásáról volt szó, hanem azok diagnosztikai vizsgálatáról is kaptam ízelítőt.

A Bosch e-bike rendszere teljesen meggyőző volt. Ezeket a kerékpárokat kívülről szoftveresen tuningolni nem lehet, mert a rendszer a problémákat vizsgálat során kimutatja. Ezért akár használhatatlanná is válhatnak az idegen beavatkozás miatt.

Az utángyártott alkatrészeket a Bosch e-bike rendszere nem ismeri fel, így azok nem fognak tökéletesen működni vagy egyáltalán nem fognak működni. Ha ilyen bringád van, figyelj arra, hogy mindig hivatalos Bosch e-bike szerviz állomásra vidd, ahol eredeti alkatrészekkel és programokkal javítják meg.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy hány kilométert tudsz letekerni e-bike-oddal, itt tudod kipróbálni a Bosch e-bike hatótáv kalkulátort. Nézd meg, mert egy csomó beállítási lehetőség van.

Köszönet a tartalmas képzésért az Ebike shopnak! S ne feledd, hogy Bosch e-bike szerviz igényeddel már a bikepATIka mobil bringaszervizt is keresheted közvetlenül. Itt nézd meg az e-bike szervizcsomagjaimat .

Minden, ami e-bike

További blogcikkek

Nézd meg ingyenes anyagainkat is!

ITT tudod letölteni 

Mentsd le a gépedre, hogy amikor szükséged van rá, kéznél legyen!

You have Successfully Subscribed!